Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület
2008 májusában vízilabda egyesület alakult Százhalombattán. Az oly régóta vágyott és várt sportegyesületet, a városban már tíz éve működő senior vízilabda csapat alapított meg. Tagjai közt vannak egykor első és másod osztályú játékosok és lelkes amatőrök is. A senior csapat további hivatalos működése mellett az utánpótlás nevelést tűzték ki célul, melyet két korosztály indításával 2008. november. 18-án meg is kezdtek.
Az edzői munka, a senior csapat támogatása, a gyermekek mindent elsöprő öröme, a szülők és a külső támogatók segítsége lehetővé tette, hogy az éppen csak egy éves évfordulóját ünneplő Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület gyermeklétszáma elérte az 55 főt. A gyermekek, szülők és edzők önzetlenül, időt és energiát nem kímélve vesznek részt ennek a nagy családnak az életében.
Az edzők határozott elképzelése, hogy nyugati mintájú klubot hozzanak létre, mely nem csak a gyermekeket, de az aktív szülőket és támogatókat is tagjainak tekinti és velük a civil életben is szoros kapcsolatot tart fent. Ennek eredményeképpen az egyesület életében számtalan rendezvény és az összetartást segítő program jelent meg és jelenik meg folyamatosan. A szülők és támogatók itt valóban magukénak érezhetik az egyesületet és büszkén vállalják, hogy az egyesület tagjai lehetnek.
A mai nehéz gazdasági helyzetben minden személyes közreműködőnek, intézménynek, támogatónak többletterhet jelent egy sportegyesület fenntartása. Ám rendkívül nemes feladat a mai elhidegült világunkban, ha a sportolni kívánó gyermekek részére olyan közeget tudunk biztosítani, ahol megmérettetik magukat, közösen csapatként nagy dolgokat hajthatnak végre. Ahol igazi célokat tűzhetnek ki és megvalósítható célokat érhetnek el. Ahol sikeresnek és boldognak érezhetik magukat, mert egy olyan közösség tagjai, akik összetartozását nem egyéni érdek, hanem a családias hangulatú klub élteti.
Cégünk hiszi azt, hogy ilyen egyesületekre van szüksége ma minden városnak és ezért örömmel támogatja ezt a nagyszerű kezdeményezést.
Hajrá SZVSE!





RgStúdió